Ünnepek egyedül
A veszteség és gyász karácsonykor még jobban fáj…
A gyász nem naptár alapján mérhető, a fájdalom és a hiány mindig ott van. Ünnepnapok, évfordulók alkalmával mégis szembetűnőbb, és még annál is nehezebb érzés, mint amivel nap, mint nap szembenéznek a friss veszteséget átélők.
Nem véletlen használjuk a gyászév kifejezést. Az első egy év a legnehezebb, amikor a fontos évfordulókat, születésnapokat, karácsonyt a szeretett személy nélkül kell átélni és túlélni. Ilyenkor akarva-akaratlanul is feljön, mi történt egy évvel ezelőtt, akkor még közösen ünnepeltek, most meg marad a fájó üresség és a hiány.
Gyászolók beszámolói alapján tudjuk, hogy a karácsony az egyik legmegrendítőbb időszak a gyászév során. A szeretet ünnepén mindenki arra vágyik, hogy együtt legyen a család, közösen ünnepeljenek, ajándékozzanak. Ilyenkor a hiány még szembeötlőbb, lelkileg és fizikailag egyaránt fáj. Sokan rettegnek a szentestétől és az egész ünneptől, s alig várják, hogy túl legyenek rajta. Ezek ilyenkor teljesen természetes érzések, érdemes ezeket az érzéseket és gondolatokat kimondani, nyílttá tenni, könnyebbé teszik az elfogadást.
Önmagában az a tény, hogy a gyászoló elfogadja, hogy ez a karácsony más lesz, mint a többi, enyhít az elvárásokon. Fontos, hogy ne próbáljon meg ilyenkor senki úgy tenni, mintha minden rendben volna, csak azért például, hogy a gyerekek ne vegyenek észre ebből semmit. Ők érzik ennek feszültségét szavak nélkül is. Ha van alkalom az ünnepek alatt közösen, családilag is átélni a hiány fájdalmát, az sokat segít. Felidézhetik a korábbi karácsonyok emlékeit, a szeretett személyhez kapcsolódó ünnepi történeteket. Gyújthatnak mécsest együtt a fa mellett, vagy bármilyen közös családi emlékezés sokat jelent. Ezek a közös rituálék segítik a fájdalom megélését és a kapcsolódást. Van olyan is, amikor a gyászoló csendben, egyedül szeretné megélni ezt az időszakot. Minden gyász egyedi, mindenkinek más segít, a saját igények és szükségletek felismerése és megfogalmazása alapvető ebben a folyamatban.
Hozzátartozóként, barátként akkor tudunk legtöbbet tenni gyászoló szerettünkért, ha elfogadjuk kérését, és abban, úgy támogatjuk, ami számára a legjobb. A legfontosabb, hogy érezze a gyászoló, nincs egyedül, ha épp arra vágyik, hogy közösen ünnepelhessen, adjunk erre lehetőséget, de ha egyedül, csendben szeretne az otthonában maradni, azt is fogadjuk el.
A gyász érzelmi hullámvasútján gyakran napszakonként is változik, hogy épp mi segít. Alkalmazkodjunk mindig az ő igényeihez, nála jobban senki sem tudja elmondani, neki akkor épp ott, mi adna egy csepp vigaszt.
Ha a gyászoló és a környezet is elfogadja, hogy az első karácsony a szeretett személy nélkül borzasztóan fáj majd, azzal lehetőséget teremtenek a fájdalom közös megélésére és emlékezésre egyaránt. A legnagyobb segítség, ha senki nem várja el a gyászolótól, hogy legyen erős, élje úgy át az ünnepet, mintha mi sem történt volna, közben belül érzi és feszíti, hogy számára már soha semmi nem lesz olyan többé, amilyen ezelőtt volt.
Az elfogadás, az érzések kifejezésének lehetősége, az emlékek felidézése és a kapcsolódás a legnagyobb ajándék egy gyászoló számára önmagától és környezetétől egyaránt.
